top of page

 

 
Így telik egy nap:

 

Reggel 8 órától fogadjuk a kicsiket. A gyermekek általában úgy érkeznek, hogy már otthon reggeliztek. 

A játszószobában  kezdődik a nap szabad játékkal, közös építéssel, meséléssel, szerepjátékkal. A kisebbek még egymás mellett, egymást figyelgetve, a nagyobbacskák már együtt, összedolgozva vagy a szerepeket kiosztva játszanak.

A kezdeményezések (foglalkozások) tematikája az évszaknak, közelgő ünnepnek megfelelően alakul, a gyermekek életkorához illeszkedik. A mese, bábozás, mondókázás, ének, környezetünk és a matematika alapjainak megismerése szerves részét képezik a mindennapoknak.

A  fürdőszobában a még nem szobatiszta gyermekek látják, hogyan használják kis társaik a bilit vagy a vécét. Gyakran maguk is kedvet kapnak kipróbálni, ezt mi is ösztönözzük. Majd mindenki kezet mos.

Tízóraira frissen hámozott és darabolt gyümölccsel, zöldséggel kínáljuk a gyermekeket. Mindig biztosítjuk a választás lehetőségét. Így, közösen étkezve előbb-utóbb azt is megkóstolják, amivel korábban nem voltak nagy barátságban. A gyümölcs mellé magas rosttartalmú kekszet kínálunk. Így már biztosan senki nem marad éhes ebédig.

Programunk középpontjában a gyermekek mozgásfejlődésének elősegítése és a mozgásigényük kielégítése áll. Minden nap tartunk nagymozgásos foglalkozást, az időjárástól függően bent vagy kint. A gyakorlatok zöme ebben az életkorban a koordinációs képességek (egyensúlyérzék, téri tájékozódás, szem-kéz-láb koordinációjának) fejlesztésére irányul. A feladatok megértésével fejlődik a kicsik figyelme, azok sikeres végrehajtása pedig pozitívan hat önértékelésükre is. Mozgásos játékoknál különösen fontos a szabályok betartása és a sportszerű magatartás, ami a közösségi érzést is jótékonyan alakítja.

Levegőzéshez nagy méretű játszó kert áll rendelkezésre homokozóval, mászókával, mobil játékokkal. Szerencsés adottság, hogy a Tétényi-fennsík szélén, az utca végén vagyunk, mellettünk óriási rét és kis fenyves erdő található. Így forgalomtól mentes területen sétálhatunk, még a futkosás is megengedhető.

Az ebédet a nagy családi asztalnál ülve, közösen fogyasztjuk, hiszen minden gyermek szívesebben eszik, ha a felnőtt vele együtt étkezik, nem csupán eteti.

Ebéd után távoznak azok, akik nem alszanak itt.

A többiek alszanak, majd játszanak szüleik megérkezéséig (legkésőbb 16 óráig). 

Programunk

bottom of page